"Kedves barátaim!
Engedjétek meg, hogy kedves költőm, Szerb György néhány sorával kezdjem rendhagyó kiállítás-megnyitómat.
(Hogy miért rendhagyó, az a végén derül majd ki.)
„Magadhoz úgy ragaszkodj, türelmes légy, ne kapkodj!
Mérd föl, mennyi az érték munkádban, s ez a mérték,
mely szerint állsz vagy indulsz, repülsz vagy pernyeként hullsz.”
Csodás sorok ugye? De azt is modhatnánk, hogy vaskori vers, régi energiás gondolkodás – a munka, küzdelem, értékelés fogalmak hallatán.
De aki repülni vágyik, nem a kali juga gyermeke.
Aki repülni vágyik, annak van hite abban, hogy a megfohatón, a hihetőn túl is van létezés. Netán fontosabb is, mint a látható.
………………………………………………
Amikor először Annáéknál jártam, még nem tudtam, hogy ő fest.
Ahogy körbevezettek a csodálatos házukban, az volt az érzésem, hogy ez a hely nemcsak önmagában különleges, és nemcsak a benne élő, szeretnivaló emberek teszik otthonná, hanem a falakat díszítő festmények keltette hangulat az, ami igazán lenyűgöz engem.
Sétáltam át a folyosón, a hatszögletű tetőablakon áramlott be a napfény, és megláttam Mihályt.
Ma már csak ilyen barátian szólítom, mert a részemmé vált.
Erről a festményről beszélek. A címe: Mihály arkangyal itt járt.
Lenyűgözött.
Azt éreztem, el tudnék merülni benne, mint a tó vizében.
Azon a délutánon többször visszatértem hozzá, és csak néztem, néztem.
Közben Anna elmesélte, hogyan kezdett festeni, hogy simította meg a szívét az a finom érintés, amit az ember isteni szeretetnek hív.
Mihály ma már az enyém. Ne gondoljátok, hogy birtoklom, de velem van, az otthonomban, és gyógyítja a lelkemet.
Leülök vele szemben, és érzem, ahogy árad felém, belém a jóság, a szeretet, az elfogadás.
Ülök vele szemben, és érzem, hogy magába szippant, hogy, ha engedem, hazavisz oda, ahol a valódi otthonom van: a fénybe.
………………………………………………
Ez az én történetem, az én kötelékem Annához.
Nézzetek BELE a festményeibe, és nektek is lesz saját történetetek. Mindegyik kép tartozik valakihez.
Lehet, hogy a tiéd nem ezek között van, amiket itt látsz?
Pedig a te képed is készen van már, csak arra vár, hogy Anna lehozza neked.
………………………………………………
„Johnathan Livingston, a sirály visszatért a rajhoz, és oktatni kezdte a fiatalokat. Arra, hogy repülni szép, és arra, hogy fölfelé kell törekedni. Bennünket, embereket pedig arra tanít, hogy soha ne adjuk alább, mint Johnathan, a sirály.”
A mi sirályunk Anna.
Engedjétek madárkáim, hogy a festményein át tanítson benneteket!
………………………………………………
Azzal kezdtem, hogy rendhagyó lesz a kiállítás-megnyitó.
Így van, ugyanis nincs szükség arra, hogy én megnyissam ezt a kiállítást, mert aki a küszöböt átlépte, okkal van itt - hívta őt a fátyolon túli szeretet. És ezért jön majd mindenki más is ide, Anna festményeit megnézni.
Azért, mert szívében otthonra lelt a hívó szó, és érzi, hogy itt találja meg a kulcsot ahhoz az ajtóhoz, amit születése óta zárva tartott. Most, itt kinyithatja és átnézhet a szeretet vasóságába, és megengedheti magának, hogy ez a valóság az övé legyen, hogy ő maga legyen szeretet."
